Emlékszem egyszer mutattam egy trükköt egy kiváló amatőr bűvésznek. Nem gondoltam, hogy át fogom verni vele, és nem is tettem. Miután befejeztem, nagy lelkesen azt mondta:

–Ez egy nagyon szellemes megoldás!

–És nagyon erős hatással van a laikusokra!" – válaszoltam

–De nagyon szellemes a megoldás! – válaszolta csodálattal

–És nagyon erős hatás. – mondtam

–De tényleg nagyon szellemes megoldás!

Megjegyzem, ez nem egy Oscar Wilde/G.B. Shaw kaliberű párbeszéd. De ez a lényeg. A beszélgetés értelmetlensége jól mutatja a szemléletünk között tátongó szakadékot. Rengeteg bűvész számára a megoldás önmagában vonzó értéket képvisel. A metódus igazolja a trükköt, nem pedig fordítva. Több olyan bűvész szemináriumon is voltam már, ahol a közönség nagyon jól reagált egy trükkre, de abszolút bele szerettek, miután megtudták a megoldást.

A bűvészek imádják a szellemességet. Ezért vannak a bűvészkönyvek tele ördögien okos trükkökkel, amelyek amúgy teljesen alkalmatlanok arra, hogy a közönséget szórakoztassák. Még egy olyan valami is, mint a szellemesség, csak egy eszköz, nem egy cél. A legszellemesebb megoldás mindig a legjobb megoldás. A metódus esztétikai nézőpontja helyett inkább egy haszonelvűt javasolnék. Az egyetlen dolog, ami a metódus kapcsán számít, hogy mennyire lehetetlen az ezáltal létrehozott hatás. Nem az, hogy mennyire érzed jól magad tőle.

 

Darwin Ortiz: Designing miracles